A „fotogrammetria” tudománya a földfelszín, illetve különféle objektumok (pl. épületek) helyzetének és alakjának fényképek alapján történő nagy pontosságú meghatározásával foglalkozik. Segítségével a méretek meghatározása tehát nem közvetlenül a terepen, hanem a fényképek utólagos kiértékelésével történik.

A Photo.metric kft. egyik fő tevékenységi köre (amire az elnevezése is utal), a fényképekből kinyerhető metrikus - tehát méretekkel meghatározott - információk meghatározása fotogrammetriai módszerek felhasználásával. Ezek Segítségével a fényképekből (síkbeli információkból) visszaállíthatóak az „eredeti” térbeli geometriai információk. 

A FOTOGRAMMETRIA ALKALMAZÁSÁNAK ELŐNYEI:

•  A terepen minimális munkával (fotózás, illesztőpont mérés) és nagyon gyorsan hatalmas információmennyiség gyűjthető össze.

•  Nehezen megközelíthető területek, illetve objektumok (például forgalmas kereszteződés, adótornyok, magasfeszültségű vezetékek, mocsaras területek) felmérésére különösen alkalmas.

•  Nagy területek gyors felmérését teszi lehetővé (a légi fotogrammetria a térképek készítésének egyik legfontosabb módszere).
 

•  A digitális fotogrammetriai módszer segítségével számos újszerű, látványos termék készíthető (pl. ortofotó, fotórealisztikus modell). Az ezekben található képi háttéradatok a hagyományos termékekhez képest rengeteg többletinformációt tartalmaznak, valamint szemléletesebbé teszik az adott terület, illetve objektum ábrázolását.

A FOTOGRAMMETRIA ALKALMAZÁSI TERÜLETEI:

Az ún. légi fotogrammetria esetében a fényképfelvételek a levegőből, viszonylag nagy magasságból (általában repülőgépről) készülnek, és a föld felszínét ábrázolják. A légi fotogrammetria tehát közel függőleges kameratengellyel készült légi fényképek kiértékelésével foglalkozik, jellemzően kétképes (sztereo) vagy egyképes  módszer (ortofotoszkópia) felhasználásával.

A légi fotogrammetria segítségével a földfelszín 3 dimenzióban leképezhető, illetve térképezhető. Jellemző terméke a 3D terepmodell, a digitális ortofotó (ilyent alkalmaznak pl. a googlemaps szolgáltatásnál), illetve különféle topográfiai térképek.

Az ún. közel fotogrammetria esetében a fotók nem a föld felszínét ábrázolják, hanem különféle tárgyakról, objektumokról készülnek (kis távolságból). Felhasználási területük igen sokrétű: a műemlékek felmérésétől kezdve a baleseti helyszínelésen keresztül az orvosi alkalmazásokig igen sok területen használják.

A közel fotogrammetria tehát a kis távolságból (általában a földről, fotóállványról) készített, többnyire ferde tengelyű felvételek kiértékelésével foglalkozik, általában többképes vagy egyképes (ortofotoszkópia) módszer felhasználásával.
A közel fotogrammetria jellemző terméke az ortofotó (homlokzatokról, freskókról) és a 3D modell.
 

A geodéziai és fotogrammetriai módszerek kombinált felhasználása különösen alkalmas:

•  nagy kiterjedésű területek felmérésére,
•  régészeti feltárások dokumentálására,
•  műemlékek felmérésére,
•  depóniák térfogatának meghatározására,
•  vonalas létesítmények nyomvonalainak, csomópontjainak, illetve tartozékainak felmérésére,
•  külszíni bányák felmérésére.

A FOTOGRAMMETRIA TÖRTÉNETE:

 A fotogrammetria története szinte a fényképezéssel egyidős, elméleti alapjainak kidolgozása azonban még ennél is korábbra vezethető vissza.
A fotogrammetria gyakorlati alkalmazása az 1859-es évektől indul (amikor fényképek segítségével határozták meg a párizsi Notre-Dame tornyának magasságát). A fotogrammetria hőskorában kizárólag földi felvételeket alkalmaztak, elsősorban építészeti célokra (építészeti fotogrammetria).

A földi fényképfelvételek kiértékelésére kialakult módszerek légi felvételekre történő alkalmazását 1923-ban dolgozták ki.
Az építészeti felmérési és topográfiai térképezési feladatokon kívül már ebben a korai időben is számos más területen igyekeznek hasznosítani a fotogrammetriában rejlő lehetőségeket (például ekkor készülnek az első koponya szintvonalrajzok).
A két világháború között a fotogrammetria erőteljes fejlődése figyelhető meg, elsősorban a légi fotogrammetria területén, sőt a topográfiai térképészeti felméréseknél teljesen kiszorította az egyéb módszereket.

Analóg fotogrammetria

A fotogrammetria kezdeti időszakában (ún. analóg korszak) kizárólag optikai-mechanikai elven működő műszerek léteztek, ahol a fényképek (negatívok) kiértékelése speciális vetitők segítségével történt. 
Az analóg fotogrammetriai műszerek vetítőiből érkező képeket külön-külön észlelte a bal, illetve a jobb szem, így biztosították a sztereoszkópikus látást.

Az analóg fotogrammetriai kiértékelés egyrészt lehetővé tette adott pontok terepi koordinátáinak meghatározását, másrészt a berendezés mérőjelét  (amelyet az észlelő szintén sztereoszkópikusan látott) az észlelt térbeli modellben mozgatva szintvonalas helyszínrajzok készítésére is alkalmas volt (a fotogrammetriai műszerhez mechanikusan hozzákapcsolt rajzeszköz segítségével).

Analóg fotogrammetriai kiértékelő műszer

Analitikus fotogrammetria

A fotogrammetria fejlődésének következő lépcsőfoka az 1960-es évekre tehető, amikor a számítástechnika rohamos fejlődése lehetővé tette, hogy az analóg fotogrammetriai korszakot felváltsa az ún. analitikus fotogrammetria.

Az  analitikus fotogrammetriai kiértékelő műszereket már számítógép vezérli, azonban még mindig hagyományos fotónegatívok átvilágításával képezik a térbeli modellt.
Lényeges változás az analóg fotogrammetriai műszerekhez képest, hogy a kiértékelés eredménye itt már egy digitális állomány, amely tetszőleges CAD szoftverrel feldolgozható.
 

Analitikus fotogrammetriai kiértékelő műszer

Digitális fotogrammetria

A fotogrammetria fejlődésének utolsó lépcsőfoka az 1980-as évekre tehető, amikor a digitális fényképezőgépek és filmszkennerek fejlődése lehetővé tette a digitális fotogrammetria kialakulását.
A digitális fotogrammetriai mérőállomások alkalmazásával a fotogrammetria teljes munkafolyamata digitálisan történik, itt tehát már nem fotónegatívot, hanem digitális fényképeket használunk.

A digitális fotogrammetriai mérőállomások szintén biztosítják a képpárok térbeli (sztereo)megjelenítésének lehetőségét. Természetesen itt is meg kell oldani hogy a képpár egyes képeit a bal és a jobb szem külön-külön érzékelje. Erre számos megoldás létezik. A digitális fotogrammetriai mérőállomásoknál leggyakrabban a folyadékkristályos módszert alkalmazzák.
Ebben az esetben a monitoron a sztereo képpár bal és a jobb fényképe felváltva jelenik meg, míg a szemüvegen található ún. "folyadékkristály-zár" ezzel szinkronban hol az egyik, hol a másik szemet takarja el. Ha ez a ciklikus folyamat elég gyorsan ismétlődik (kb. 30 Hz képváltási frekvencia felett), akkor agyunk egyetlen folyamatos térbeli állóképként érzékeli a két különböző, villogó fényképet.

Digitális fotogrammetriai mérőállomás